Mielőtt azonban folytatnám Betty macskám történetét, még messze vagyunk attól a pillanattól, amikor cicám betette kecses lábacskáit most már közös otthonunkba.
Három tagú családom 2 tagja, apukám és én, mindig szerettük az állatokat.Anyám sokszor felháborodva látta, amikor mókus,nyúl érkezett a lakásba, kutyám talán azért nem volt akkor, mert az már nagyobb beleegyezést igényelt, és nyilván szegény apám már akkor érezte a hamarosan eljövő háború szelét,amikor saját mentésünk, fenntartásunk is emberfeletti feladat volt.
A mókus egész nap forgatta a kerekét, végül a nyullal együtt elkerült valahova, nyilván apám belátta, ezek az állatkák nem lakásba valók.
De megérkezett Pitty és Potty, a két kövér aranyhal, az akkor divatos nagy üveggömben,ahol folyamatosan úszkáltak körbe-körbe, jóízűen falatozták a nekik rendelt haleledelt, és én boldogan néztem őket, meggyőződve arról, hogy ez az állapot halacskáimat is a legmegfelelőbb…
Nem emlékszem, mi történt végül velük, a háború valóban megérkezett, bennünket először az óvóhelyre, azután elköltözésre kényszerített, ahol már nem volt velünk a két szeretett aranyhalacska..
Túléltük, feljöttünk a szabad levegőre,megpróbáltuk rendbehozni az életünket, és én félve, de határozottan figyelmeztettem apámat közös állatbarátságunkra…
Kommentek